Érdekességek a viccekről
A viccek fontos szerepet töltenek be a mindennapokban, hiszen minden helyzetben jobb kedvre tudják deríteni azokat, akik hallják vagy olvassák őket. Ha meg kellene fogalmazni, hogy tulajdonképpen mit is jelent a vicc, akkor azt mondhatnánk, hogy általában ismeretlen szerzőtől származó, rövid kis történet vagy párbeszéd, mely egy ütős csattanóval zárul. Maga a kifejezés a német “Witz” szóból ered, ami viccet, szellemességet jelent.
A viccek pszichológiája
A jó viccek megnevettetik az embereket vagy legalább mosolygásra késztetik őket. Azt, hogy pontosan mi váltja ki ezt a hatást, már sokan vizsgálták az évek során. Az első pszichológiai megközelítés a híres pszichológus, Sigmund Freud nevéhez köthető, aki egy egész disszertációt is írt a témában. A vicc és viszonya a tudattalanhoz c. esszéjében kifejti, hogy szerinte a viccmesélés közben feszültség keletkezik a hallgatóban, ami a csattanóval oldódik fel.
Viccfajták
Ami a viccek fajtáját illeti, meglehetősen sokféle csoportosítás lehetséges. Az idők folyamán olyan sok nevetésre ingerlő történet és párbeszéd született, hogy nehéz lenne az összes típust meghatározni és egy csokorba gyűjteni. A leggyakoribbak a következők: Mórickás, nyuszikás, medvés, szőke nős, rendőrös, skót, székely viccek. Emellett persze még rengeteg fajta létezik attól függően, hogy ki a vicc főszereplője.
Viccek a történelemben
A vicc egy társadalmi jelenségnek minősül, mely a 19. században indult világhódító útjára. Megfigyelhető, hogy a történelem során minél kevesebb szabadságot hagyott a népnek az éppen hatalmon lévő politikai rendszer, annál több vicc született, melyek között sok politikai témájú volt. Hazánkban a rendszerváltást követően drasztikus mértékben lecsökkent a viccek száma, aminek az volt a magyarázata, hogy onnantól fogva már mindenről beszélhettek az emberek.